Idén júniusban tüntette ki a Nemzetközi Wallenberg Alapítvány centenáriumi emlékéremmel az ismert holokauszt-túlélőt, a lengyel születésű Samuel Pisart. A később világszerte jelentős jogi karriert befutó, ugyanakkor a holokauszt emlékének ápolásával is foglalkozó Pisar 1979-ben írta meg, francia nyelven emlékiratait. A mű hatalmas siker lett, eddig több mint húsz nyelven megjelent, és végre itt a magyar fordítás is. A memoár azzal az eseménnyel kezdődik, mikor a szerző 1975-ben elkísérte Valéry Giscard d'Estaing francia köztársasági elnököt egy auschwitzi megemlékezésre, és saját felkavaró emlékeivel küszködve beszédet mondott ott. Ezután kezdte el írni emlékiratát, mely kilenc éves korába visszatekintve folytatódik. Nem sokkal vagyunk a háború kitörése előtt, és boldog gyermekkorát éli barátaival, a kelet-lengyelországi Białystokban. Megtudhatjuk, hogy anyjával és kishúgával együtt miként küldik őt Auschwitzba, hogy anyjának még az indulás előtt hogyan születik az az ötlete, hogy hosszúnadrágot adjon rá, és ezáltal a munkaképes férfiak közé kerüljön, elkerülve az azonnali elgázosítást. Pisar leírja az Auschwitzban, majd Dachauban átélt borzalmakat, a mindennapi halál elviselhetetlenségét, azt, miként szökött meg a halálmenetből, és menekült meg két barátjával, Bennel és Nikóval együtt. Olvashatunk a bajorországi csencselésekről, a feketézésből származó rövid fényűző életről, majd megtudhatjuk, hogy nagynénje, Barbara Sauvage hogy találta meg és vitte magával Párizsba, majd került Ausztráliába, és fejezte be jogi tanulmányait a Harvardon. A kötet második felében szó esik az ENSZ-főtitkár kabinetjében, majd Kennedy elnök tanácsadójaként végzett munkájáról, nemzetközi jogi karrierjéről, a sztárok ügyvédjeként végzett megbízásairól, és természetesen részletesen olvashatunk arról, hogy mind a mai napig miként járul hozzá ahhoz, hogy a világ sohase felejthesse el a holokauszt borzalmait. A kötet fekete-fehér fotómelléklettel zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"