„Itt állok hát ezen a magyarirodalom-senkiföldjén, lassan nyolcvan esztendősen” – írja magáról a művészettörténész író. Azért kerülhetett holt térbe, mert fiatal korában a vaskalapos szerkesztők rendre visszautasították formabontó irodalmi szövegeit, ugyanakkor a mai „fiatal janicsárok” meg idejétmúlt öregembernek vélik, akiről – éppen hézagos múltja miatt – keveset tudnak. Így aztán az író úgy tartja, nincs oka fölidézni ifjúságát, de a jelen gyorsan múló pillanataival sem foglalkozik, egyszerűen csak közreadja rendhagyó irodalmi szövegeit. E mozaikos fölépítésű Végső dráma című kötet már alcíme szerint is „előadhatatlan színjátékok és zavaros szövegek” együttese.