Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
1999 decemberében, húszéves korában, első egyetemi éve végén valósággal kiválasztottnak érezte magát Hal Elrod. A Cutco nevű, késekkel és egyéb konyhai eszközökkel foglalkozó multi-level marketing vállalat egyik legjobban teljesítő ügynökeként tevékenykedett, többet keresett, mint amennyit valaha képzelt ennyi idős korára, és szerelmes volt a barátnőjébe. Aztán egyik pillanatról a másikra megváltozott minden. Autójával komoly balesetet szenvedett. Hat percig a klinikai halál állapotában volt, majd hat napig kómában, de túlélte az egészet, tizenegy csonttörése és agysérülése ellenére. Hatalmas lelkierejének és kitartásának köszönhette mindazt, hogy nemcsak visszatért az életbe, hanem, hogy újra megtanult beszélni és járni, majd hónapokkal később tovább folytathatta munkáját is. Egyre jobb és jobb eredményeket ért el a cégnél, majd sikertanácsadóként folytatta a pályáját. Második "lenullázódása" 2007-ben következett be, mikor a gazdasági válság hatására a felére esett a bevétele, adósságokat halmozott fel, frissen vásárolt házát is elvesztette, és depresszióba süllyedt. Egyik barátja tanácsára aztán egyik nap, kora reggel futni kezdett, és ez gyökeresen változtatta meg az életét. Szép lassan kidolgozta a Varázslatos reggel névre keresztelt programját, mely tanácsadó tevékenységének központi módszerévé vált, s most magyarul is megjelenő könyvében ennek lényegét osztja meg az olvasókkal. Röviden bemutatja élettörténetét, majd részletekbe menően ismerteti a reggeli hatvanperces, hat nagyobb részre (Csönd; Önmegerősítő üzenet; Vizualizáció; Testmozgás; Olvasás; Írás) osztott személyiségfejlesztési módszert, melynek köszönhetően állítása szerint minden reggel több és több energiával ébredhetünk, csökken a stressz-szintünk, javulni fog az általános egészségi szintünk, nő a produktivitásunk, ügyesebben teremtjük elő az anyagi javainkat, felismerjük és megéljük az életcélunkat. A kötet végén egy rövidített, hatperces programot is ismertet, majd a Varázslatos reggel testreszabásáról és az életünket átformáló szokások kialakításáról ír. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Elrod, Hal (1979-)

Varázslatos reggel

Borító ár
2 950 Ft
Aktuális online ár
2 213 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Elrod, Hal (1979-)
ISBN
9789632447025
Egyéb szerzőség
Gebula Judit (1969-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
22 cm
Kiadó
Scolar
Cikkszám
3001026448
Alcím
egy nem is annyira magától értetődő titok, amely garantáltan megváltoztatja az életünket még reggel nyolc előtt

Darabszám