Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A kamasz Charlotte a Bad Soden-i Lovasegyesület tagja, és ha teheti, a tanulás mellett fennmaradó szabadidejét kedvenc lova, Concorde mellett tölti a lovardában. A kislány nagyon ügyesen üli meg a pacit, de amikor versenyre kerül a sor, – legalábbis edzője, Weyer úr szerint – veszélyes ugratásokba megy bele, ezzel felelőtlenül kockáztat. Ám ez mégis mindig eredményre vezet, mint ahogy a történet eleji versenyen is, amikor az ő győzelmével csapata az élmezőnybe kerül. Azonban a lányok között számos irigye is akad, többek között Inga, aki féltékenyen figyeli Charlotte sikereit. De más esemény is felborzolja a lovarda tinédzsereinek napjait. Dörte csupán átverésből, mert azt hiszi, jó viccet csinál, becsapja a szellemileg sérült Sandrót, aki szolgai módon teljesíti lovastársa parancsát, nem sejtve, hogy ezzel bajt hoz a saját fejére. Közben a lovardát új helyre akarják költöztetni a tulajdonosok, ez a tény tartja izgalomban Charlotte-ot és társait, de arra senki nem számított, hogy egy majdnem végzetes baleset előre hozza a költözés időpontját. Az Oscar nevű vihar éjszakai tombolása következtében, az istálló tetejét megrongálja egy hatalmas kidőlt fa, amely zuhanás közben leszakítja az elektromos vezetéket és ennek nyomán pusztító tűzvész emészti el a lovak épületét. Charlotte és barátnője, Katie lélekjelenlétének köszönhető, hogy a lovakat szerencsésen ki tudják menteni a tűzből… A kamaszszerelemmel is átszőtt, kedves történet a 12-14 éves lányok szívét dobogtathatja meg, elsősorban nekik ajánlható jó szívvel. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Neuhaus, Nele (1967-)

Tűzön-vízen át - Charlotte 6.

Borító ár
3 290 Ft
Aktuális online ár
2 533 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Neuhaus, Nele (1967-)
ISBN
9789634037835
Egyéb szerzőség
Szászi Zsuzsanna (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2020
Méret
301, [2] o.
Kiadó
Manó Kv.
Cikkszám
3001050982
Alcím
tűzön-vízen át

Darabszám