Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Immár a negyedik kötettel folytatódik a Mame álnéven alkotó thai szerző BL, vagyis a boys love műfajba sorolható regényfolyama, a TharnType story, mely egyben sikeres tévésorozat is Thaiföldön. A címben a két főszereplő fiú beceneve található, akik első éves egyetemistákként még az első kötetben (202112253) találkoztak, és lettek kollégiumi szobatársak. A zenét tanuló, részben kínai származású, rendkívül jóképű – és nyíltan meleg – Tharn és a magas, dél-thai származású sportoló, a homofób Type között hamar konfliktus alakult ki, ennek ellenére egymás ágyában kötöttek ki. A második kötet (202125310) végére szeretők lettek, a harmadik kötetre (202209169) pedig közös albérletbe költöztek. Bár Type továbbra sem meri bevallani, hogy meleg, és kapcsolatukat sem vállalják nyilvánosan, a negyedik kötet nyitányában egymás között viccelődve már, mint „férj” és „feleség” utalnak egymásra. De vajon mi „a boldog házasélet titka”? Miként alakul tovább a kapcsolatuk? Hogyan borít fel mindent Tharn exének, Dának a váratlan feltűnése, aki annak idején minden magyarázat nélkül szakított vele? Mi történt annak idején és vajon mit akar most Dá? És mi bizonyul erősebbnek: Tharn Type iránti vonzódása vagy első szerelmének emléke?... A történet még ezúttal sem ér véget – újabb folytatása várható. A szókimondó erotikus jelenetek okán kizárólag felnőttek olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Mame

Tharntype story 4. - Gyűlöletből szerelem

Borító ár
3 690 Ft
Aktuális online ár
2 841 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Mame
ISBN
9789635800391
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2022
Méret
220 o.
Kiadó
Ulpius Baráti Kör
Cikkszám
3001072380
Alcím
gyűlöletből szerelem
Sorozatcím
BL sorozat ; 2732-2734

Darabszám