Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Az elmúlt ötven év ötven magyar slágerét gyűjtötte össze és ültette szubjektív popkulturális környezetbe Poós Zoltán, aki Táskarádió című kötetével jelentkezett a 81. Ünnepi Könyvhéten. A regényíróként, költőként és könnyűzenei szakíróként egyaránt számon tartott Poós Zoltán a Rózsavölgyi és Társa Kiadó felkérésére írta meg a könyvet. Mint elmondta, a 2003-ban megjelent, és a hetvenes évek tárgykultúráját bemutató Szivárvány Áruház (legutóbb: 200321159) című könyve után nem tervezte, hogy újra populáris témát dolgoz fel, de élvezte az új feladatot. Mint sejthető, az 1960 és 2010 közötti slágerek közül válogatni csak szubjektív módon lehet - s ez a kötetet lapozgatva be is bizonyosodik. A kötet ebből az időszakból mutat be évenként egy-egy slágert: leírja a keletkezés körülményeit, ismerteti szerzőit, előadóit, tartalmát, jellegzetességeit és érdekességeit, igyekszik meghatározni értékeit. A hangulatfestő gazdag illusztrációs anyag vizuálisan is közelebb hozza az olvasóhoz a témát. Olyan híres számok elevenednek meg a régebbi évekből , mint a Pancsoló kislány, a Reszket a hold, a címadó Táskarádió, a Gyöngyhajú lány, a Tölcsért csinálok a kezemből, az Add már, Uram, az esőt!, a Ha én rózsa volnék, a Neked írom a dalt vagy a Limbó hintó. Az utóbbi évtizedeket a Zsákmányállat, a Szállj el, kismadár, az Úgy akartalak, a Kockacukor és a Szeretem azt a nőt képviseli. A kötet várhatóan népszerű lesz, így minden általános gyűjtőkörű könyvtár számára ajánljuk beszerzésre.
Poós Zoltán (1970-)

Táskarádió, avagy 50 év, ötven magyar sláger

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Poós Zoltán (1970-)
ISBN
9789638831705
Egyéb szerzőség
Glódi Balázs (1978-) (fotó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2010
Méret
288, [5] o.
Kiadó
Rózsavölgyi
Cikkszám
3000172180
Alcím
50 év, ötven magyar sláger

Darabszám