…Nem könnyű befogadni egy ilyen lírai termést, hiszen a nyelvvel való bánásmód és kísérlet olyan szimbólumokat eredményez, melyek kívül esnek a konvencionális nyelvhasználat határain, még akkor is, ha ezek egy része univerzális tudásra utal, de azok mégsem érvényesek ma már az általános emberi szinten. Péntek Róbert úgy törekszik a kizökkent világ helyreállítására, hogy visszateremti annak szervességét a bölcselet mély kútjából feltörő tapasztalatok kimentésével. Innét kozmikus világérzékelése, innét a természet fenségének csodálata, innét az emberi nagyság iránti tisztelete.” (Mayer Erzsébet) KÖTETMUSTRA Még azt is… Idegszálaimból fészket fonok konok fejem helyén, szívem számodra pillanatoktól elcsent gyűjtemény. Nem zavarlak, elbújok a nadír pontja mögött, ha van ilyen, s ha szólsz hozzám, zavaromban lesz, hogy még azt is elhiszem. Ég-kövek 1. Nincs beszéd, csak örök tátogás, horogra szül könnyű átkozás, a mély bolya álmot hízeleg, lék alatt ki-halva, ébredek. Képkeretbe fonott hajnalok, jégcsapba fagyott hőbe házalok, hattyútalpat csókkal illetek, aludttej taván köddé szétesek. 2. Korsóra jár újszülött leány, csontja gőz, perceket kihány, kiönti szívét, agyag keszkenőt, mázában játszom Én a felkenőt. Görbéket old a kör, mi egyenes. Hullámzásod vigyázd, összeess! Szétszalad, mi már összeért, ajkamon a rés szóba fürödni betért. 3. Rozsdás szegek fokán baktatok, barlangjain cseppkövet rakok, vizel a hegy, vesét esdekel, ólom álmain bennem ébred, kel. Láncot von bőröm-ön karom, ráncom öregnek csöndben átadom, szakállam úr, űri gyűrűmön, úját jövőre biztos kinövöm. 4. Szent a cél, mi helytelen lebeg, paták szegén ínba révedek, ónos eső felfelé lehull, háromlábú szék sörénye ki-gyúl. Márvány már vén szikrája megáll, egy ügyes pillantás üstököst kaszál, eljő ki-ment, szalmám, abrakom, négybe szelt üveg árnya ablakom. 5. Kérem a tűt, vakcinák tövét, móduszt hasít a csőr, lerántja övét. Húzd, cibáld, nincs üres halmazom! Mindben tollas a kígyó, nem haszon. Tartsd a nyakast, akkor nem harap, sas verseden áll, ki hattyúmba kap, kiönt a tej, itasd fel egem, elvem is, magam is benned elvetem. 6. Sárkánylehelet minden gyertyaszál, mi hómezőm tengelyébe áll, tükör keríti pille súlyomat, függő világom lánca könny, de hat. Kalaplevéve pendül a hajam, háromszögelem görbe derekam, a patikán felfut állatom, szárnyát sejtem tüzébe láthatom. 7. Holló csőre metsz aranykaput, a hídra lép a kezdet, rám nő, befut, érme virít csilló csatakon, alagútba Én kinyílhatom. Penge kunkor feszít egeket, a búzába elbújok veled, pelyva vonja szikéink körül, kint a császár, bár nekünk örül. 8. Gyufát mossa száraz izgalom, lángját rögtön magamra csapom, a rend megül lassú éveken, a koronákat eggyé szétszedem. Rókafogban elrepül jövőm, lepkeháló csonttalanul főm, a zaklatottság csonka dobbanás, bár serénység a Föld szívébe ás. 9. Hátrál a menedék, hintaként hátrál, elszáll a fészek, gólyaként elszáll, hallgat a Hold kongó öble, hallgat, fákat nyit a szó, lakatlan fákat. Cseresznyevirágon földre süllyedek, mire leérek, kutyafák, ebek csonthéjam, bordám felfeszítgetik, de csírám pereg régi reggelig. 10. Elhasít, elhasít ezüstös szalag, összefűz, összefűz, ha megoldottalak, nyílik, nyílik h-arcom, angyali, zárj el, zárj el, ha voltam, tegnapi. Bögre tej, mit adj nekem! Fejed hegyére felfutnak piros keresztszemek, két karom el-, más irányba nyúl, de engem tapint, rajtam át vonul. 11. Kürtbe halló lehelet fehér, tutol, hegyén gránátalma ér, zörög benne gyermekk