A kolozsvári Szabó Dezső kisnemesi családba született, tizedik gyermekként. A Kolozsvárott eltöltött gimnáziumi évek után Budapestre került és itt végzett a bölcsészkaron, magyar-francia szakon. Első novellái a Nyugatban jelentek meg, később Bajcsy Zsilinszkyvel lapot szerkesztett. Nemcsak az antiszemitizmust ítélte el, de németellenessége mellett a katolicizmust is élesen bírálta. Budapest ostroma idején, 1945, januárjában az éhségtől legyengülve viszonylag fiatalon, 65 éves korába hunyt el. "Szabó Dezső hatni akart. Nem csak a számára kiszabott életben, de a "síron túl" is. Azt vallotta, hogy a szükségszerű halál kínzó tudatával szemben a kor emberének Isten és a "halhatatlanság régi metafizikai hite" nem adhat megnyugvást, nem nyújthat "asylumot". Kárpótlásként azonban adva van számára a "halhatatlanságnak" egy másik gyönyörű lehetősége: a földi halhatatlanság. Eszerint ember tetteivel, alkotásaival olyan hatást gyakorolhat a világra, amely túlnő az életén." – ezek az ajánló sorok olvashatók a kötet bevezetőjében, amelynek alapjául a szerző PhD dolgozata szolgált. A disszertáció elsődleges érdeme az, hogy kimutatta, az emberi egzisztencia kérdésére adható válaszok az emberiséggel azonosítható közösséghez kapcsolódtak. A munka másik nagy érdeme, hogy Szabó Dezső világképének elemzésével árnyaltabb képet kap az olvasó az író világnézetéről, amely a korabeli szociáldemokrata és polgári radikális eszmék koordináta rendszerében helyezhető el. A négy fő fejezetre tagolt (Téma megközelítése és szempontjai, Elidegenedés és utópizmus, Közösségi identitás az emberiség jegyében, Közösségi identitás a magyarság jegyében) tanulmánykötet értékes adalékul szolgál Szabó Dezső életrajzához. Az összegzéssel, gazdag jegyzetekkel és a felhasznált irodalom jegyzékével záruló kötetet irodalomtörténeti gyűjteményekbe érdemes ajánlani. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"