Az elismert újságíró és író legújabb művében tág teret enged az önéletrajziságnak, s noha Kácsor Zsolt leszögezi könyve elején, hogy a történet bizonyos részei a fikció tartományába sorolhatók, mély, vallomásos szövege a mentális betegségekben szenvedő hasonló ember számára felszabadító erővel bírhat. Az önéletrajzi regény ugyanis a szerző/narrátor bipoláris depressziójának kegyetlenül alapos látlelete: az elmúlt két-három évtized magyar irodalmi, kulturális és politikai élete elevenedik meg, miközben a főszereplő arra készül, hogy végleg lezárja az egyre több szenvedéssel együtt járó életet. A regény jelenében ugyanis a narrátor már ki sem tud kelni az ágyból: a besötétített szobában napok óta meg sem mozdul, nem is eszik, felkészült arra, hogy bevegye a halálos adagot az éjjeli szekrényére készített különböző nyugtatókból – de ha ez nem lenne elég, a kötél és a kés is kéznél van.