Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Talán nincs olyan ember az országban, aki ne hallotta volna Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő nevét. Az érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, rendezőként is beírta magát a színháztörténelembe, a rendszerváltozás utáni években pedig még országgyűlési képviselőként is dolgozott. Az 1940-ben született, számos filmsikert és színházi szerepet maga mögött tudó művésznő 2020-ban távozott el az élők sorából. A mostani memoár anyagát fogadott fiának, a kötet kiadása fölött „bábáskodó”, L. Péterfi Csabának mondta „tollba”. A krónika Pécsi Ildikó születésétől kezdve, valamikori naplórészleteket és leveleket is beidézve a történetbe, meséli el ennek a minden szempontból „tökéletes nőnek” az életútját. Azt a napot, amikor szülei nagy boldogságára megszületett, majd később, amikor a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium, végzős tanulójaként egy levélben a Színművészeti Főiskola Felvételi Bizottságának kegyeibe ajánlotta magát, ahová 1958-ban a hatezer jelentkező közül elsőre felvették őt. Ezzel indult el sikerekben gazdag pályája, amelynek kezdő állomása, Az aranyember című film volt, amelyben egy egész ország ismerhette meg a színésznőt. Szó esik az egész életre szóló (1969–2020) legendásan jó házasságáról, amelyet Szűcs Lajos focistával kötött. Egy fiuk született, Csaba, sajnálatos módon a művésznő halála előtti években a bulvársajtó már nem színházi sikereiről írt, hanem a menyével és az unokájával megromlott kapcsolatról cikkeztek a legtöbbet. Ezekről is őszintén, mellébeszélés nélkül nyilatkozik Pécsi Ildikó, de a memoár nagy része természetesen nem erről szól, hanem szakmai színházi és filmes sikereiről, amelyeket számos fekete-fehér fotóval is illusztrált a kiadó. Egy impulzív, humoros, temperamentumos, ugyanakkor nagyon érzékeny, a családjáért, szeretteiért rajongó művész élete bontakozik ki a kötet lapjain, amely a színésznő „hívein” túl szélesebb körű ajánlásra is érdemes. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Pécsi Ildikó (1940-2020)

Pécsi Ildikó - Úgy, ahogy volt

Borító ár
4 999 Ft
Aktuális online ár
3 749 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Pécsi Ildikó (1940-2020)
ISBN
9789635824137
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
287 o.
Kiadó
Alexandra
Cikkszám
3001075208

Darabszám