A székesfehérvári irodalomtörténész-kritikus, Bakonyi István a literatúra itészeinek azon táborához tartozik, akik hisznek az irodalmi művek jelentésességében, kutatják a bennük rejlő kollektív érvényű üzeneteket, morális, eszmei mondanivalót. Jelen, Mozaikok című könyvében folytatja nagyjából a 2000-es évektől megkezdett kortárs íróinkról szóló esszéit, kritikáit összegyűjtő köteteinek sorát. Korábbi, nagy vonalakban 2-3 évenként megjelent esszéköteteiben (ld.: Ember az ezredfordulón, 199912143; Az ige őrzői, 200112187; Az igazmondás igénye, 200302129; Titokkereső irodalom, 200616082; (H)arcok és művek, 200812143; Írók, költők, bolygópályák, 201125154; Irodalmunk színei, 201624092 és legutóbb: Arányok és erények, 201926176) egy személyes kánont vonultatott fel. Ezúttal is „kincskeresésre” invitálja olvasóit, mégpedig – szokás szerint – a mai magyar irodalomnak nem a diskurzusok középpontjában álló, ám a hagyományos befogadói alapállás számára esztétikai élményt, értéket képviselő műveket, alkotókat választva – figyelme kiterjed a határon túli magyarsághoz kötődő szerzőkre is.