Fábián Janka naplóregényei sorának utolsó darabja az Ónody család legkisebb gyermekének a története. Blanka éppen a millennium esztendejében végzi el a felsőbb leányiskolát, ekkor lépi át a felnőttkor küszöbét. Ez az 1896. esztendő Magyarország történetében és Blanka életében egyaránt fordulópont. Az írónő a fiatal lány sorsának alakulását követi nyomon, de természetesen sok szó esik a könyvben az Ezredéves Kiállításról, a 19. század végi Budapest életéről is. A regény szövegformája napló; Blanka dédnagyanyja biztatására naplót kezd írni, ahogyan a Zsini mamának nevezett idős asszony is. Így aztán ugyanazokat az időket és eseményeket két szemszögből láttatva olvassuk, miként rögzítette Blanka és miként Zsini mama. Kettejük kapcsolata külön érzelmi szál a regényben, hiszen a szeretetre méltó dédmama a tanácsai mellett főképp lényével mutat irányt a lánynak, bölcs gondolkodásával, eredendő derűjével, csöndes figyelmével van jelen a lány életében. A naplóírás mindkettejük számára fontossá válik: Blankának segít megérteni saját érzéseit, Zsini mamának meg végiggondolni élete tanulságait, emlékeit és a változó világról szerzett benyomásait. A regény hatásának alapja a kétféle nézőpont párhuzama vagy épp szembesülése. Blanka kíváncsian, sokszor bizonytalanul figyeli a millenniumi időket, a család és a maga életének történéseit, a világraszóló kiállítás látnivalóit, amelyek számára az új élet kezdetének díszlete lesz. Jellemzi a fölfedezés izgalma, az első szerelem érzelmi élménye, a jövőbe vetett remény. Zsini mama ugyanazokat az eseményeket látja, de ő azt is tudja, mi van az események mögött. Látja a régi világ lassú elmúlását, az új korszak nyitányát.