E könnyed hangvételű nyelvkönyvben igyekeztem két számomra szimpatikus hagyományt ötvözni egymással: a klasszikus magyar nyelvkönyvek alaposságát a nyugati nyelvkönyvek könnyed, laza stílusával, hasonlóképpen a western-filmek főhőséhez, aki nem egy szokványos hatlövetűt szeretne az eladótól, hanem az egyik csövét, a másiknak a markolatát, a harmadiknak a ravaszát tartja ideálisnak, hogy végül mindezekből a saját fazonjához illőt rakjon össze. A cím pedig senkit ne tévesszen meg: ha két tanítási stílushoz hasonlítanánk, a 'hullámlovaséhoz' és a 'szántóvetőéhez', akkor az olvasmányok stílusa minden bizonnyal a hullámlovasok gondtalan, legkisebb ellenállást kereső manővereihez hasonlítana, munkamódszere és gyakorlatai viszont a szántóvetőé, aki addig nem nyugszik, amíg ekéjét mélyre nyomva porhanyósra nem szántotta fel a tarlót.