A tizenkilencedik századi romantikus érdeklődés az élet misztikus oldala iránt a racionalitás korában ismét előtérbe tolta a reneszánsz idején divatos ezoterikus tanokat, amilyen az alkímia, a mágia és az okkultizmus különböző formái, de ide tartozik a zsidó kabbala is. E titkos tanok és mindenféle obskuranciák beavatott értője volt a híres-hírhedt Papus, a francia mágus. Érdeklődési körébe tartozott a mágia mellett a reinkarnáció, a tarot és a kabbala is. La Cabbale című könyve 1903-ban jelent meg Párizsban, ennek első része bemutatja a zsidó kabbala két alapművét, a Széfer jecirát és a Zóhárt, a zsidó ezoterikus tanításokat, illetve a kabbala felosztását. Könyvében tíz fejezetben foglalja össze a kabbala alapjait, így a héber számok misztikus értelmét, a szefirák (kulcsfogalmak) rendszerét, valamint a kabbala tanítását a világegyetemről, Istenről és a lélekről. A könyv második része a Széfer Jecira Papus-féle fordítását, illetve néhány kabbalisztikus értekezését tartalmazza, kiegészítve A. C. Sair cikkével, mely a Széfer Jecira keletkezéséről szól. Ugyanitt szerepelnek részletek a Zóhárból, szintén kiegészítve néhány vonatkozó kritikai munkával, így Eliphas Levi egyik írásának részletével. A könyv zárszavaként a szerzőnek néhány neves kortárssal váltott levele olvasható a könyvről. A kötet az ezoterikus tanok iránt érdeklődőknek ajánlható, noha a szövegkiadás jócskán hagy maga után kívánnivalót. Sem egy elő- vagy egy utószó, sem jegyzetek nem tájékoztatnak a kötet szerkezetéről, arról, hogy az egyes szövegek a kiadótól vagy a szerzőtől kerültek-e a kötetbe, de a hivatkozott héber és egyéb szövegek fellelhetőségéről, filológiai hátteréről sem tud meg semmit a gyanútlan olvasó. Ráadásul a kötet könyvészeti szempontból sem a legigényesebb. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"