Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A magyar keresztény olvasók számára talán kevésbé ismertek a keleti kereszténység különböző hagyományai és nagy múltú intézményei, melyek közül mindig is kiemelkedtek az Athosz-hegy remetéi és szerzetesei, akik az ortodox közösségen belül sajátos spirituális többlettel bírtak. A jelen kötet a keleti hagyománnyal szeretné megismertetni a hazai olvasóközönséget, mely hagyományt, vagyis a liturgia és az evangéliumok ortodox olvasatát és szemléletét egy olyan szerzetesi elöljáró nyújtja át, aki egyike volt a huszadik század második felében megújuló szerzetesi mozgalom meghatározó alakjainak. Emiliánosz archimandrita vallásos családban nőtt fel a vidéki Görögországban – megélte a második világháborút és a görög polgárháborút, majd fiatalon csatlakozott a szerzetesek közé, akit 1974. december 17-én iktattak be az apáti tisztségbe, melyet 1995-ig viselt. 2019-ben hunyt el, teste az ormíliai monostorban nyugszik. A kötet egyrészt bevezet a főpásztor életén keresztül a görög monasztikus hagyományokba, az Athosz-hegy mintegy húsz ortodox kolostorának és remetetelepének életébe és misztikus titkaiba, miközben Emiliánosz tanulságos gondolatait is közvetíti.
Aimilianos (szerzetes) (1934-2019)

Jelenlét és kegyelem

Borító ár
2 500 Ft
Aktuális online ár
2 000 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Aimilianos (szerzetes) (1934-2019)
ISBN
9786182270233
Egyéb szerzőség
Kalota József (ford.);Ötvös Csaba (1977-) (ford.);Nacsinák Gergely András (1977-) (ford.);Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
111 o.
Kiadó
Aposztoliki Diakonia
Cikkszám
3001084810
Alcím
egy áthoszi lelkiatya beszédei
Sorozatcím
Életadó forrás könyvek

Darabszám