Horatius tudatosan érzékeny költészete magyar költők generációit ejtette rabul. A magyar Horatius-recepció mind a szépirodalomban, mind az egymást érő Horatius-olvasatokban meglehetősen gazdag képet mutat. A latin szerző kiemelt státuszának dacára mégsem született eddig jelentős magyar Horatius-monográfia. Imre Flóra, a Horatius-filológiában évtizedek óta otthonosan mozgó latinista és költő munkája ezt a hiányt akarja vállaltan pótolni, mely vállalást maradéktalanul teljesít is. A kötet első harmadában a költő-filológus Horatius-fordításait ismerhetjük meg. Imre Flóra beengedi olvasóit fordítói műhelyébe, és a latin és magyar szövegek mellett izgalmas önkommentárt, reflektált alkotói leírást kapunk kézhez. Így nem egyszerűen műhelynaplót, hanem a fordítással együtt születő, a fordítás belátásait kamatoztató elemző kommentárt olvashatunk. Imre Flóra a Carmenek harmadik könyve első hat versén, az ún. Római Ódákon keresztül mutatja be, hogy milyen mélyen érti a horatiusi verselés működésmódját, a magyar és a latin nyelv poétikai sajátosságait.