Horatius költészetéről magyar nyelven utoljára 1958-ban jelent meg monográfia, Falus Róbert tollából. Az utóbbi háromnegyed évszázadban jelentősen változott Horatius költészetével kapcsolatban a releváns szakirodalmi vélekedés. Ezeket a változásokat természetesen sok kiváló szakcikk feldolgozta magyar nyelven is, és hozzáférhető a Reciti kiadásában 2014-ben megjelent Horatius arcai című korszerű tanulmánygyűjtemény is, de úgy gondolom, hogy a művelt (és nem feltétlenül klasszika-filológus) magyar olvasók számára alapot nyújthat a további tájékozódáshoz a munkám. A könyvem szövege alapvetően három részből áll. Az első a Római ódák új műfordítását tartalmazza, amelyet az elmúlt tíz évben készítettem, illetve egy rövid diskurzív szöveget arról, hogy milyen elvek mentén készültek ezek a fordítások, A második rész irodalomtörténeti jellegű, Horatius magyarországi hatásával, verseinek fordításaival, illetve a magyar költészetben megjelenő értelmezéseivel, költészetérevaló reflektálásokkal foglalkozik. Ez a rész természetesen nem vállalkozhat teljes összegzésre, az én gondolatmenetem ennek a szinte beláthatatlan gazdagságnak egy szeletét jelöli ki, időben a 18. század végétől a 20. század harmadik negyedéig tartó részt, tematikusan pedig azt a közelítésmódot, amely a Horatiusszal való azonosulás és a tőlevaló távolságtartás (bizonyos mértékig velevaló szembefordulás) végletei között pulzál. A harmadik rész néhány Horatius-szöveg értelmezésére tesz kísérletet, ez esettanulmányok sorából áll, amelyek elsősorban Horatius politikai költészetét veszik vizsgálat alá. A legfontosabb változásnak a Horatius-értelmezésben talán azt tartom, hogy ma a Horatius-szövegeket nem deiktikus, rámutató vagy felmutató jellegűnek látjuk. Horatius felhagy azzal a racionális, kijelentő módú, diskurzív beszédmóddal, amelyet a lírában sokszor természetesnek tartunk, gyakran az sem könnyen megközelíthető, hogy mit is csinál a szövegekben megjelenő tárgyaival, talán csak a kihagyásosság, az olvasónak a szöveg értelmének megteremtésében való szerepének a megnövelése látszik általánosnak a beszédmódjában. Akár azt is mondhatnánk, hogy még a kérdőjeleket is mi, olvasók tesszük hozzá a szövegeihez.