A szülő-gyermek, apa-lány kapcsolat klasszikus témája a költészetnek, ám ebben a témavonulatban Kaiser László versei külön pászmát képviselnek, két szempontból is. Először is azért, mert a költő nem fölülről néz le a gyermekére, hanem éppen fölnéz rá, mint olyanra, aki jobbá, nemesebbé teszi őt. Másrészt azért, mert ez a kapcsolat nyitja rá a szemét a világ, az élet, az emberi sors olyan összefüggéseire, amelyek eddig rejtve maradtak előtte. Kaiser László költészetét alapvetően eddig is meghatározta az ellentétek, dichotómiák ellentmondása, vagy épp az ezeket kiegyenlítő dialektika, de a „gyermekversekben” szinte legfőbb motívum lesz, a verskompozíció alapja.