Ha a társművészetek egyikét magasan művelő alkotó egyszer úgy dönt, visszaemlékezéseit könyvbe önti, általában váratlan és izgalmas szövegek kerülhetnek az olvasók kezébe. Nincs ez másként Cantu Mari esetében sem: a neves rendezőtől és forgatókönyvírótól természetesen sosem volt idegen a papír és a tinta, azonban alkotásmódszer- és lélektanilag igen eltérő megírni egy szkriptet, amit aztán a színészek a maguk játékával fognak színre vinni, mint egy olyan könyvet, amelynek narrátora és a biografikus szerző közé határozott egyenlőségjelet lehet tenni. Visszaemlékezés, számvetés és a késő Kádár-korszak kaleidoszkópszerű leírása, amit Cantu Mari könyvéből minden olvasó megkaphat.