Az ezredforduló táján az orosz irodalomban jól érzékelhetően fölerősödtek a realista tendenciák, ez volt a ’90-es évek posztmodern fordulata után a második paradigmaváltás. A rövid ideig, ám csaknem kizárólagosan uralkodó posztmodern ellenhatásaként fölerősödtek a realista törekvések, amelyek – szakítva a szövegkonstrukciók egyeduralmával – visszahelyezték jogaiba a valóságos helyzeteket, a lineáris vonalú történetmesélést és a hús-vér figurák szerepeltetését. Az írók bátran visszanyúltak az orosz irodalom nagy realista hagyományaihoz, miközben újításként bevezették a dokumentarizmust, a szociografikus, publicisztikus ábrázolásmódot, valamint a szereplők társadalmi helyzetének megfelelő modort, beszédstílust.