Flaubert szerint a zseni arról ismerszik meg, hogy képes olyan hús-vér alakot teremteni, akinek létezésében éppúgy hiszünk, mint bármelyik történelmi személyiségében. Kétségtelenül ilyen figura Frédéric Moreau is, a forradalom utáni tétova nemzedék tipikus megtestesítője. Igazi dekadens: tehetséges és cselekvésképtelen álmodozó, aki egyik nőtől a másikig sodródva végül minden illúziójával leszámol, kifinomult ízléssel berendezett „neoreneszánsz” otthonában húzza meg magát, és csak szemléli a körülötte nyüzsgő világot. Egy mozgalmas kor szülötte, amely azonban csak halvány utánzata az elmúlt nagy időknek. Frédéric ugyanakkor az író hasonmása is. Nem csupán az életrajzi motívumok okán, hanem azért is, mert mindketten egy külön világot teremtenek maguknak – szerelmeik, vágyaik, érzelmeik, emlékeik meghitt és bódító álomvilágát. Az irodalomtörténet tudni véli, hogy Frédéric nagy szerelmének, Arnoux-nénak az alakjában az az Élisa Foucauld rejtőzik, aki az író életében meghatározó szerepet játszott. Flaubert haláláig féltve őrizte titkát: a neves zenemű-kereskedő szép és szigorú erkölcsű felesége iránt táplált szenvedélyes és kitartó ifjúkori szerelmét. Mme Schlesinger meglátogatta a java korában járó írót croisset-i birtokán, mégpedig éppen azokban az években, amikor a regény felejthetetlen utolsó fejezete született. Állítólag ez a látogatás szolgáltatott alapot ahhoz a jelenethez, amelyben a csődbe jutott Arnoux idősödő felesége kölcsönért fordul az anyagilag meglehetősen jól szituált Frédéric-hez. Nem tudni, vajon az író is kapott-e egy tincset azokból a csalódást okozó fehér hajszálakból, de annyi bizonyos, hogy ezek nélkül nem születhetett volna meg a beteljesületlen vágy, az eszmények világába emelt örök szerelem halhatatlan remekműve. Az új borítóval megjelenő könyvet érdemes a meglévő állomány felújítása céljából beszerezni. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"