Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Kevés olyan meghatározó irodalmi művet lehetne említeni a magyar irodalom történetében, mint Madách Imre Az ember tragédiája című színművét, amelyet noha színpadra szánt annak szerzője, mégis éppen ezen a téren mutatja a legnagyobb kihívást – dramaturgok és rendezők egész sora próbálkozott már eddig is a nagy ívű költemény színpadra állításával. A jelen tanulmánykötet négy szerzője egyrészt kísérletet tesz rá, hogy az élénk diskurzuson belül bizonyos kérdések tekintetében nyugvópontot találjanak, másrészt a kanonikus mű újabb értelmezési horizontjait szeretnék ezzel együtt megnyitni, miközben éppen a színpadra állítás, később a filmvászonra történő adaptáció lehetőségeit és korlátait is közelebbről megnézik. Az MMA gondozásában – az irodalmi témájú tanulmánykötetekhez képest is – elegáns megjelenésű kötet, jóllehet csak négy tanulmányt foglal magában, azok közül a negyedik önálló kötetbe is kerülhetett volna, ha csupán a terjedelmet vesszük figyelembe, közös kötetbe szerkesztésüket viszont inkább indokolta a tematikus együttállás, a hasonló módszertani megközelítések.

Cantus vitae - Tanulmányok Az ember tragédiájáról

Borító ár
5 200 Ft
Aktuális online ár
3 900 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9786156668073
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
315 o.
Kiadó
MMA K.
Cikkszám
3001084688
Alcím
tanulmányok Az ember tragédiájáról

Darabszám