Peer Krisztián legújabb verseskötete, amelyet a Jelenkor Kiadó jelentetett meg, számvetésként is olvasható: a költő az emlékek és érzések mellett a szövegtenger hullámzó vizében is megmerítkezik, hogy egy-egy ilyen búvárlás után kincsekkel térjen vissza a felszínre. A kötet verseiből lassan kibomlik a költő monodrámája, egy kereső és nyughatatlan elme gondolatfutamai ragadják magával az olvasót, s eközben Tandori és a könnyűzene mellett az élet értelmének és értelmetlenségének örök kérdései között cikázik a költő, akiről nem könnyű eldönteni, mikor akarja lóvá tenni olvasóit, s mikor lép valóban – kiszolgáltatva magát így a nagyérdemű kényes ízlésének – az olvasók elé, felkiáltva, hogy „ide lőjetek”, „ez vagyok én”, már amennyire a költészet ebből az én-ből képes valamennyit is közvetíteni.