Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
15%
Teljes leírás
A neves francia jezsuita teológus, főpap, Jean Daniélou a katolikus megújulás jeles alakja az egyház nagy formátumú 20. századi gondolkodói sorába tartozott. Jelen könyvének témája Jézus Krisztus és rajta keresztül Isten igazsága, amely mindig is botránykő volt „az uralkodhatnám hatalmasok és az öntelt okosok számára”. A szerző tizenegy fejezetben fejti ki nézeteit a kérdésről főleg kora szellemi irányzatai – elsősorban a marxizmus – ellenében. „Ezek a lapok az Isten által az igazság megismerésére teremtett emberi értelem kiválóságában való hitről vallanak, amely szembeszáll a kétségbeeséssel, mely napjainkban oly sok gondolkodót – köztük keresztényeket is – jellemez. Hitet tesz továbbá amellett, hogy értelmes élni, és hogy az ember képes megtalálni a boldogságot egy olyan világban is, amely nyomorúságát a lázadás igazolására használja fel. A teremtett világ értékét tanúsítja, és hangsúlyozza a szemünk előtt kibontakozó civilizáció értékét. Azt állítja ugyanakkor, hogy a valódi humanizmus éppoly kiemelt helyet biztosít isten imádásának, mint a világ feletti uralom utáni vágynak. Tanúságot tesz róla, hogy bár az ember boldogságra van teremtve, a bűn megsebezte, gyógyulást pedig csak a keresztben remélhet.” Vallási és teológiai gyűjtemények értékes darabja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Daniélou, Jean (1905-1974)

Az igazság botránya

Borító ár
2 900 Ft
Aktuális online ár
2 465 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Daniélou, Jean (1905-1974)
ISBN
9789635350278
Egyéb szerzőség
Sallai Gábor (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2020
Méret
207 o.
Kiadó
Jel
Cikkszám
3001057335

Darabszám