A színháztörténész szerző a Hamlet – mint írja: a humanizmus legnagyszerűbb moralitásjátéka – erdélyi színrevitelének történetében tallóz, éspedig olyan módon, hogy azt az erdélyi magyar „reteatralizáció” folyamatában láttatja. Az utóbbi fogalom azt jelenti, hogy a romániai diktatúra utolsó évtizedében a hatalom minden módon próbálta ellehetetleníteni a nemzetiségi színjátszást, amelynek következményeit súlyosbította, hogy a rendszerváltozás után színészek sokasága telepedett át Magyarországra. Ez a tendencia látszik megfordulni, az erdélyi magyar színjátszás kezdi visszanyerni korábbi színházesztétikai színvonalát, egyben betölti színházon kívüli funkcióit is, az anyanyelvi kultúra ápolásának egyetemes mércével mérve is rangos teljesítményével.