Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A tizenkét éves Myka hatodik osztályba jár és a történet idején meglehetősen szomorú tanévet hagyott maga mögött. A kamasz lány nem találja helyét a világban, édesanyja meghalt, ő pedig többnyire magába fojtja bánatát és ilyenkor még a barátnőjét sem engedi közel magához. A Mykát egyre jobban foglalkoztatja, miféle változások mennek végbe a testében és irigykedve figyeli azokat a lányokat az osztályában, akik már mutatós kis cicikkel rendelkeznek. Amikor kitör a nyári szünet, tudja, hogy végleg maga mögött kell hagynia „gyerekes” viselkedését, hiszen ősztől már gimnáziumba fog járni. Mykának tetszik az egyik fiú az iskolájában, ám úgy tűnik, Luke átnéz rajta, mi több számos alkalommal beleköt és a lány ilyenkor elpirulva menekül a „megalázó tettek” színhelyéről. Pedig az is lehet, hogy Luke-ot érdekli Myka, csak ezt a kamasz srácokra jellemző, kissé bumfordi módon mutatja ki. Myka egy nagy titkot rejteget és amikor Luke rákérdez már nem tud tovább hazudni, bevallja, hogy az édesanyja öngyilkos lett. Vajon mire véget ér a nyár begyógyulnak-e a kislány sebei és a barátok segítségével másképp tekint-e majd önmagára? Erről szól a kamaszok iránt érzett, szeretetteljes empátiával megírt történet, amelyet tízéves kortól kezdve érdemes ajánlani a célközönségnek. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Chapman, Nina

Az első igazi nyár

Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 302 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Chapman, Nina
ISBN
9789634039686
Egyéb szerzőség
Binder Natália (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
397 o. ; 20 cm
Kiadó
Manó Kv.
Cikkszám
3001062932

Darabszám