Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
ATV könyvtár címmel a Kossuth Kiadó tematikus portrésorozatot indított, melynek nyitókötetét Pungor András újságíró jegyzi, és Rónai Egonról, az ATV televíziós csatorna emblematikus műsorvezetőjéről szól. Kicsit olyan ez, mint amikor a hóhért akasztják. A tévé képernyőjén megszokhattuk, hogy „Egon” (ismertsége és népszerűsége okán valóban elég csak ennyi címként) maximálisan odafigyelve riportalanyaira, értőn kérdez, hogy minél világosabban feltárja az adott témát. S most saját maga, eddigi pályafutása kerül terítékre. 2011-ben a Start című műsorban debütált jelenlegi munkahelyén, hogy aztán olyan sikeres műsorok fűződjenek a nevéhez, mint a Csatt, a Tetthely, az Egyenes beszéd vagy a Húzós, melyből könyvet is írt sorozatban 2013-tól évente megjelentetve egy-egy darabját (már az ötödiknél tart - 201322094, 201426163, 201525161, 201625193, 201726150). De ő vezette 2019-ben a népszerű 500 – az ország géniusza című vetélkedőt is. Rónai Egon interjú-portrékötetében nemcsak a címszereplő szólal meg, hanem az életének fontos szereplői és néhány televíziós riportja, sajtóban megjelent írása is szerepel – a hitelesség jegyében – 1960–2020 közötti (fekete-fehér) kordokumentumokkal illusztrálva. Megszólal egyebek mellett legidősebb fia, Bálint, felesége, Rónai Zsanett táncművész, televíziós szerkesztő, a kollégák: Komlósi Gábor, Jakupcsek Gabriella, Bochkor Gábor vagy Pituk Ildikó, a volt munkatárs, barátnő, de szót kap Földes László Hobo, Szigeti Ferenc, a Corvina együttes tagja, Rátgéber, László a kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya, Hiller István és L. Simon László is. Ami kimaradt a könyvből, az a még élő szereplők miatt van, az eddigi ötvennyolc év feldolgozása így is sokaknak szolgál újdonsággal. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Pungor András (1967-)

Az Egon

Borító ár
3 600 Ft
Aktuális online ár
2 772 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Pungor András (1967-)
ISBN
9789635442126
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2020
Méret
222 o.
Kiadó
Kossuth
Cikkszám
3001054999

Darabszám