„Barna T. Attila bohém, lázadó, drámai, olykor neurotikus és hiperérzékeny, de előfordul, hogy káromkodik és szembefordul a társadalommal, az emberekkel” - írja a költőről a kötet utószavában A. Túri Zsuzsa. Ám nem egyszerűen egy izgága, ösztönös poétáról van szó, hanem egy bravúrokra is képes költőről, aki egyedi szimbólumokat, bátran és leleményesen megalkotott metaforákat elegyít hagyományos poétikai megoldásokkal és nyelvi elemekkel. Rutinos, egyben újító hajlamú költő, aki sokrétegű verseket teremt, versbeszéde mégis egyértelmű, letisztult, olykor eszköztelenül sima, miközben szerepet szán a termékeny csöndnek, a kihagyásoknak is.