Lírai szépségű kisregénnyel jelentkezik Sándor Iván, a kortárs magyar széppróza egyik doyenje. Története főhőse egy Z. nevű író, aki konkrét és átvitt értelemben véve is nagyszabású utazásba kezd 2016 nyarán. Célja azonban csak egy van: a múltidézés, s ezen belül is a nemrég elvesztett társ, Lil alakjának invokációja. Az első lapokon az egykori Belvárosi Kávéház ajtaja előtt álldogál; ez az a hely, ahol sok éven át együtt kávéztak, krémeseztek Lillel, aki innen könnyedén visszajutott a Nemzeti Múzeumba, ahol restaurátorként dolgozott. Az emlékek minden egyes oldalon többet és többet tárnak fel magukból. Z.-t a Történettudományi Intézet ifjú kutatója, Véri Márton kérdezgeti, aki a belvárosi szórakozóhelyek múltjáról ír - ő pedig készséggel válaszol, veszi elő tarsolyából sorra sztorikat, amelyek takarásában szinte tapintani lehet fel nem oldott, feszülő, akut gyászát. Ugyanez az fojtogató, mégis a maga keserűségében szép érzés borítja be Z. emlékidéző útjait; Athénban, Párizsban annak idején együtt voltak Lillel. Z. pontosan ugyanazokra a helyekre látogat vissza, egyfajta homeopátiaként próbálva kezelni, domesztikálni a veszteségélményt. Közben nemcsak gondolataiba, a helyekhez kapcsolódó konkrét emlékekbe, de kettejük régmúltjába, személyes történetébe is bepillantást kapunk - így szövődik lassan teljes egésszé Z. és Lil krónikája. Sándor Iván írása különös módon bánik az idővel, jelen és a múlt rétegei vetítődnek finoman egymásra, s adnak ki így együtt egy különleges, személyes valóságot. Művelt olvasóknak való, finom olvasmány ez a kisregény, egy tapasztalt, érett író mesterműve.