Teljes leírás
Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a történelmi monográfiák, illetve a forráskiadványok terén is az első világháborút követő időszak, az őszirózsás forradalom, Károlyi Mihály miniszterelnöksége, majd köztársasági elnöki időszaka, illetve az azt hamar leváltó proletár diktatúra kitüntetett figyelemnek örvend. E kiadványok sorát gazdagítja a jelen kötet is, amelyből két korabeli szemtanú, Esterházy Miklós gróf és Podmaniczky György báró visszaemlékezéseit és a kortárs események értelmezéseit olvashatjuk. A két arisztokrata természetesen elítélte mind Károlyi, mind később Kun Béla politikáját és egyre radikálisabb tetteit. Világnézetük és társadalmi osztályuk miatt is a konzervatív, nemzeti és keresztény Magyarország mellett tették le a voksukat, az eseményeket e szűrőn keresztül narrálják.