Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Dr. Balogh Klára és Dr. Koltai Mária arról szeretne meggyőzni mindenkit, aki párkapcsolatban él, hogy a szerelmi kapcsolat idővel átadja a helyét valami mélyebbnek és felnőttebbnek, amit a szerzőpáros érett párkapcsolatnak nevez. A rohanó világban, a számos külső ingertől áthatott mindennapokban egyáltalán nem egyszerű idáig eljutni, vannak, akiknek sosem sikerül, vagy legalábbis nem abban a kapcsolatban, amelybe szerelemből belekezdtek. A szerzők nem a válás ellen érvelnek, amikor szükséges, ki kell lépni egy nem működő kapcsolatból. Viszont azt is érdemes szem előtt tartani, hogy az élet, az egyén és a helyzetek is változnak, alkalmazkodni, fejlődnie kell mindenkinek. Közösen, melybe a pár mindkét tagját, majd később a gyerekeket is beleszámítják, el lehet érni az érett párkapcsolat szintjére, melyet nem a mindennapos veszekedések, megsértődések, rosszul rögzült, sajnos gyakran toxikus párkapcsolati dinamika határoz meg. A kötet két nagyobb tematikus egységre bontható. Az előszót követően az első részben (A párkapcsolat fejlődési szakaszai) a szerelmi kapcsolattól eljutunk az érett párkapcsolatig. Ez sok gyakorlást és fejlett önismeretet feltételez.

Balogh Klára (1949-)

A szerelemtől az érett párkapcsolatig

Borító ár
4 900 Ft
Aktuális online ár
3 871 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Balogh Klára (1949-)
ISBN
9789635652808
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Egyéb információk
264 o.
Kiadás pontos dátuma
2022.10.25
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3001094312
Alcím
kapcsolati krízisek és megoldásuk

Darabszám