Két kisregény méretű Jókai-írást tartalmaz a kötet. Mindkettő 1874-ben keletkezett, és az irodalomtörténet a "fin du siècle"-ről szóló Jókai-ábrázolások között jelöli ki helyüket az életműben (inkább az érdekes emberekről szóló érdekes dolgokat elmesélő, rutinos prózaíró napi gyakorlatában létrejött átlagos művei közé sorolhatjuk mindkettőt, de nem árt emlékeztetni rá, hogy legnagyobb elbeszélőink egyikének "átlagos" színvonaláról van szó). A szegénység útja egy királylány anekdotikus karakterrajza, akit Jókai a "brutális generozitás" szóösszetétellel jellemez legjobban. Darkaváry úr híres vadászatokat rendez, azzal a trükkel, hogy jobbágyait becsapva, az olcsón megvásárolt parasztlakokban hajtók seregét szállásoltatja el. Valószínűtlen, de groteszken bájos fordulatok után bűnhődik meg a szélhámos: végül arra kényszerítik, hogy akit fiatalon anyává tett, azt megöregedve, csúf, szerencsétlen állapotban vegye feleségül. A dilettantizmus okozta fiaskó végez a másik beszély főhősével, gróf Rengeteghy Ottóval. Ő az a bizonyos Egy ember, aki mindent tud. Katonai pályáján és a szerelemben eléri, amit akar. De egyszer "választóvizet" (salátromsavat) töltenek az italába, és ettől olyan helyzetekbe keveredik, amelyeket Jókai fergeteges humorral tud megírni. A spiritizmusról és a "cikográpról" szóló bekezdések Karinthyéval egybevethető komikus tehetségről árulkodnak. Mulattatóak, számunkra - akaratlan célsásaik miatt - különösen aktuálisak a gyapottermesztés magyarországi csődjét meg a jak-tenyésztés nehézségeit ábrázoló, swifti gúnyra emlékeztető példák. Úgy tűnik föl, hogy Jókai akár Kemény Zsigmondnál, akár későbbi követőinél messzebbre jutott el a különféle "ködképek" fölismerésben és leleplezésében. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"