Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A repülés hőskorában élt és alkotott a magyar gépész-zseni mérnök, a repülős megszállottja, feltaláló és önnön újításai vakmerő tesztpilótája, Zsélyi Aladár. Zsélyi a szakma úttörőivel együtt kezdett el a repülés technikai hátterével, repülőgép-tervezéssel foglalkozni, és számos újítás köthető a nevéhez: megkreálta a minden irányba fordítható kormányt, a rugózó futóművet, a biztonsági csúszótalpat, tervezett hidroplánt és gázturbinát is. 1910 telén már saját készítésű gépét, a Zsélyi I-.et tesztelte a levegőben; halálát a Zsélyi III.-ban lelte: belehalt lezuhanáskor szerzett súlyos sérülésébe. A jelen mű első négy, még életében megjelent szakkönyvei közül: az eredetileg 1909-ben kibocsátott (egy évre rá németül is megjelenő) munka reprint kiadását tarthatjuk a kezünkben. A maga nemében Zsélyi könyve igazi klasszikus, és a saját korában forradalmi erejűnek számító opus: a szerző az akkor vadiúj diszcilínának számító "repülőgéptechnika" alapjait tekinti át tudományos igénnyel. A matematikai levezetéseket és bizonyításokat, műszaki tervrajzokat is tartalmazó munka keretei között olyan témákat érint egyebek mellett, mint a légellenállás és légsúrlódás (és még ezen felül az ellenállás további típusai), a repülőgép alapelemei, az "aeroplán" karakterisztikája és szerkezete, a légcsavarok erő- és munkaviszonyai, a "kormányzó berendezések", a repülőgépmotorok stb. Bár a kötet könyvészetileg nem elsőrangú minőségű, Zsélyi művének tudománytörténeti értéke miatt ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Zsélyi Aladár (1883-1914)

A repülőgéptechnika alapelvei

Borító ár
3 818 Ft
Aktuális online ár
3 054 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Zsélyi Aladár (1883-1914)
ISBN
9879639697101
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
22 cm
Kiadó
Antik Kvk.
Cikkszám
3001023815

Darabszám