1975-ben jelent meg Kósa László és Filep Antal könyve, A magyar nép táji-történeti tagolódása. A mű több utánnyomást is megélt, és a tájakról, népcsoportokról készült szócikkei beépültek a Magyar néprajzi lexikon köteteibe. Már ezekből is kiviláglott, milyen gazdag a magyar népi kultúra a természetes tájelnevezésekben, és hozzájuk milyen mély hagyományvilág kötődik. Hiányzott azonban a tájegységnevek kimerítő összegyűjtése, történeti dokumentálása és részben lokalizálása is. Ennek a feladatnak a perspektivikus megoldása nemcsak a néprajztudományt, hanem a történeti földrajzot, nyelvészetet, névtant is gazdagította, nem is szólva arról, hogy a tájnevek csoportja mint sajátos rendszer komplex leírást kívánt. Ezt a kettős feladatot vállaltam a múlt század nyolcvanas éveiben, amikor egyetemi doktori értekezésem témájául egy az egész Kárpát-medencét lefedő történeti tájnévszótár összeállítását és a tájnévállomány rendszertani leírását vállaltam. A doktori értekezés sikeres megvédése után a monográfiám névanyagának jelentős bővítésére vállalkoztam, és ez a bővített, kidolgozásában is finomított kézirat jelent meg az Akadémiai Kiadó Nyelvtudományi Értekezések sorozatában, 1988-ban. A bővítés során a népi tájneveken kívül beemeltem a közismertebb mesterséges – pl. közigazgatási, földrajztudományi eredetű – neveket is, így nemcsak a népnyelv, hanem a szaknyelvek igényei, névhasználata is látókörbe került. A lokalizálható nevek számot kaptak, amelyek segítségével egy térképmellékleten a területi elhelyezkedésük szemlélhetővé vált. Térképek készültek a jellegzetes tájnévi alkotóelemekről is. A monográfia első fele a következő áttekintő, összegző fejezeteket tartalmazza: Bevezetés; A tájnévadás korszakai; Névélettani kérdések; A tájnevek típusai; A tájnevek grammatikai, lexikai és stilisztikai sajátságai; Szóföldrajzi tanulságok. Juhász Dezső