Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
15%
Teljes leírás
A dühkitörés, a harapás, a nyafogás, a hiszti a második-harmadik életévében járó kisgyermekek viselkedésének természetes velejárói. A nemzetközi hírű egészségügyi szakíró könyve ennek az ún. "szörnyű kettősségnek" az időszakát kívánja megkönnyíteni néhány praktikus jó tanács segítségével. Kiindulópontja az, hogy nincs rossz gyermek, a "rosszaságnak" mindig oka van. A nevelés alapja a szeretetteljes odafigyelés, amelynek sikere elsősorban azon fordul meg, hogy képesek vagyunk-e megérteni a gyermek viselkedésének okát. A számos színes fotó, a tipográfiailag is kiemelt szövegrészek, melyek a főszöveg kíséretében egy-egy szülői beszámolót vagy velős útmutatást tartalmaznak, abban segítenek, hogy a jól ismert szituációkat tudatosítsuk. Miként ajánló soraiban Oláh Éva professzorasszony fogalmaz, "a szemléletes példák olvasása során szinte úgy érezzük, mi is ott ülünk a ruháját felvenni nem akaró, a játékot oda nem adó kisgyermek mellett, s szinte kíváncsian várjuk, az író ebben a helyzetben mit javasol". A könnyen áttekinthető könyv számos konkrét javaslattal szolgál, bemutat néhány "gyermekszelídítő" módszert. És ami a legfontosabb, megtanít arra, hogy a gyermek viselkedését – mely saját és szülei temperamentumának kölcsönhatásában fejlődik – egyfajta pozitív befolyásolással, és ne büntetéssel alakítsuk. A tárgymutatóval kiegészülő kiadvány a gyakran feltett kérdések és a rájuk adott válaszok sorával zárul. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Mackonochie, Alison

A kisgyermekek dührohamai

Borító ár
2 499 Ft
Aktuális online ár
2 124 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Mackonochie, Alison
ISBN
963705412X, 9789637054501
Egyéb szerzőség
Ficzere Andrea (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2005
Méret
25 cm
Kiadó
Hajja
Cikkszám
3000087128

Darabszám