A maga egyszerűségében szívszorítóan szép és bölcs Shel Silverstein meséje, amelynek két szereplője van: a Fiú és egy fa, amely szereti őt. Hogy ez utóbbi mit is jelent? Azt, hogy a fa szeretetét sem az idő, sem a sors változásai nem kezdik ki. Amikor a Fiú még kisgyermek, a fa boldogan ajándékozza meg a gyümölcseivel, hintáztatja az ágain, csiklandozza a leveleivel; nem csoda, hogy a kisfiú minden nap eljön hozzá, ami a fát nagyon boldoggá teszi. Ám ahogy telik az idő, a Fiú egyre ritkábban látogat el a fához - de azért rendre el-eljön: hol elhoz magával egy helyes lányt, hogy együtt legyenek a fa tövében; hol leszüreteli, hogy eladja a termést és pénzt szerezzen belőle; később lemetszi az ágait épülő házához, majd pedig a törzsét is kivágja, hogy csónakot eszkábáljon belőle. Sok idő telik el, de a fa - amelyből mostanra nem maradt más, csak egy csonka törzs - türelmesen vár, s nem hiába: egy nap megjelenik nála az egykori Fiú, aki addigra aggastyánná lett, s nem vágyik másra, mint megpihenni. Leül hát az egykori fa után maradt tönkre, s végre megnyugszik - a fa pedig ugyanolyan boldog, mint sok-sok éve, amikor még a kisfiút kényeztette hintázással, árnyékkal, almákkal... A szerző rajzaival kísért mese három ovis kortól már ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"