Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Az ökoteológia újabb keletű fogalom a teológiában, ennek körüljárására vállalkozott az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára, Béres Tamás lelkész. Nagy vonalakban a következők fedik le egy olyan ökoteológia kereteit, amelyben kiemelt helyet kap a teremtés, a megigazulás és a remény továbbadása (misszió), s amelyet a szerző szerint, „hálás életstílusnak” nevezhetünk: „Az ember számára a világ már mindig is előzetesen adott, ezt az ember önmagára nézve, életvilágként éli meg, tehát a külvilág és közte levő demarkációs vonal tiszteletben tartása csupán tudatos és szigorú nevelés vagy önnevelés útján eredményezhet egyszerre figyelmes és cselekvőképes magatartást. Ez azonban egyrészt csak keveseknek adatik meg, másrészt - vagy épp azért nem, mert - nem ösztönös, vagyis nem lehet egyszerre életvidám, szabad, találékony és gondoskodó. Amennyiben az ember és környezete együttélésének kölcsönösen támogató paradigmáit keressük, ehhez az ember részéről elengedhetetlen, hogy olyan elbeszélések szereplőjeként ismerjen magára, aki felé a környezete már mindig is elfogadóan fordult, s aki az elfogadottságnak ebben az alapélményében oly módon éli át egyéni léte méltóságát, hogy ebből, a rá háruló felelősség vállalása mellett, más teremtményeket is részesíteni kíván és tud, tekintet nélkül azok élő vagy élettelen voltára”. A kötetet néhány (fekete-fehér) ábra, jegyzetek és kötetvégi irodalomjegyzék kíséri. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Béres Tamás (1965-)

A hálás élet művészete

Borító ár
1 800 Ft
Aktuális online ár
1 440 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Béres Tamás (1965-)
ISBN
9789634142379
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
111 o. : ill. ; 23 cm
Kiadó
L'Harmattan
Cikkszám
3001031860
Alcím
bevezetés az ökoteológiába
Sorozatcím
Környezet és társadalom ; 1586-1961

Darabszám