A verseskötet éppen azt nyújtja, amit a címe ígér: utazást a nő testében, lelkében, gondolkodásában és érzelemvilágában. Vagy ahogyan a könyv ajánlója, Kemény Zsófi találóan megállapítja: ez a könyv rejtélyes kalauz a zsigeri nő belsejében kúszó olvasó számára, aki a sötétben próbál tájékozódni; támpontul csak egy-egy fölvillanó fényforrás szolgál a számára, ezek a fények maguk a versek. A három versciklus egyenként és együtt arról szól, hogy a nő nem olyan, mint amilyennek látszik, a nő viszonyokba keveredik és párbeszédet kezd, olykor láthatatlan, mégis menekülni akar. A három ciklusba osztott közel száz vers az „elméleti nő” egy-egy vonását, tulajdonságát világítja meg a maga villódzó fényforrás mivoltában.