Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Izgalmas pszichológiai krimit vehet kézbe az olvasó. A kötet középpontjában Julia Day nyomozó áll, aki egy huszonkét éves fiatal nő, Olivia Johnson rejtélyes eltűnésének ügyében kezd vizsgálódni. Olivia utoljára egy térfigyelő kamera felvételén látható, amint besétál egy zsákutcába, ahonnan azonban többé nem jön ki, noha látszólag nincs más út, amelyen távozhatott volna. Julia számára az eset azért is különösen fontos, mert egy korábbi eltűnt fiatal nőt nem sikerült megtalálnia, hamarosan azonban kiderül, hogy ezúttal szakmai kötelessége és családja védelme között kell választania. Egy ismeretlen férfi ugyanis tudomást szerzett a nyomozó legsúlyosabb titkáról: Julia korábban eltussolt egy bűncselekményt, hogy megvédje lányát, Genevieve-et, a zsaroló pedig azzal fenyegeti, hogy mindent nyilvánosságra hoz. A hallgatásért cserébe azt követeli tőle, hogy ne derítse ki, mi történt Oliviával, sőt hamis bizonyíték elhelyezésével terelje a gyanút egy ártatlan emberre. Julia ezért egyszerre próbálja folytatni az eltűnt nő utáni nyomozást, félrevezetni saját kollégáit és megakadályozni, hogy az egy évvel korábban történtek felszínre kerüljenek. A történetet Julia mellett két másik szülő, Lewis és Emma nézőpontjából is megismerjük, a három szereplő sorsát pedig az a kérdés kapcsolja össze, meddig hajlandó elmenni egy apa vagy anya a gyermeke védelmében.

Zsákutca

McAllister, Gillian (1985-)

Raktári szám: 805038
Borító ár
5 999 Ft
Kötött ár
5 399 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
McAllister, Gillian (1985-)
ISBN
9786151111710
Egyéb szerzőség
Béresi Ákos (1981-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
451 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.09.08
Kiadó
Alexandra
Cikkszám
3001104035

Darabszám