Becskei Gábor és Vadas Máté történelmi képregénye a végéhez közeledik. Zombor a végső leszámolásra készül, de lelke mélyén még bízik abban, hogy áruló testvérét, Bulcsút végül jobb belátásra tudja bírni. A megátalkodott, bosszúszomjas fivér azonban hajthatatlan, s még legyőzöttként sem fogadja el a felé nyújtott testvéri jobbot. Leveti magát a hegyoromról, miközben átkokat szór a szélbe. Zombornak a küzdelem során sikerül meg szereznie az ellenszert, így megmérgezett szövetségesei talán még megláthatják a másnak reggelt, de ehhez a rablóbanda legyőzésén felül a védtelenül hagyott falura támadó besenyőkkel is el kell bánniuk. A harcosok minden erejüket megfeszítve küzdenek: a banditáknak nincs sok esélye a tapasztalt férfiakkal szemben, akik végül még a nemtelen besenyőket is mind levágják. Zombor bizonyította, hogy képes békében és háborúban is megvédeni a rábízott törzset, a törzsszövetség gondolata végre beérni látszik. Béla is megtalálta a helyét; erdei vándorból Zombor törzsének sámánja lett belőle, aki kész átadni mindazt a tudást, amit a vadont járva gyűjtött össze az elmúlt évek során. Zombor végre megpihenhet, bízván abban, hogy születendő gyermeke már egy békésebb világba fog érkezni.