Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A különös hangulatú regény főszereplője sokáig nem tudja, ki is ő valójában. Olívia a szabadban, számára ismeretlen helyen tér magához, fogalma sincs, hogy került oda és ki lehet ő, amikor agyába végre bevillan a saját neve. Arról azonban továbbra sincs emléke, mi lehetett a munkája, van e családja stb. Ekkor lép hozzá egy huszonkét éves, Rita nevű, rejtélyes nő, aki arra figyelmezteti, ne maradjon sokáig ezen a helyen, mert úgy véli, üldözői elől menekült ide Olívia, akik csakhamar utol fogják őt érni. Rita ezután hamis személyazonosságot szerez Olíviának, aki Nelli néven kezdi tovább élni az életét. Közben kiderül, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Fokozott Védelmi Intézményéből megszökött egy Olívia nevű nő, akit sokáig nem tudni miért, itt tartottak fogva. Nelli közben az utcát járva egy felhívásra lesz figyelmes, és elmegy a Theátrumba, ahol a Zeusz titkai című darabhoz keresnek statisztákat. Arthúr, a darab rendezője beválogatja Nellit az előadásba, amelynek címszereplője egy Áron nevű férfi. Közben a regény írója bevonja történetébe Nelli/Olívia múltját, kiderül, hogy a nő orvos volt, aki egy találmányával magára vonta a hatóságok figyelmét, de korszakos felfedezését titokban akarja tartani a biztonsági szolgálat, ezért elzárták Olíviát. Áron, a valamikori szerelem azonban különös módon most is jelen van Nelli életében, de arra, hogy miként tisztul ki Olívia elméjében a valóság és akar-e továbbra is Nelliként élni, majd csak a történet, közeljövőben megjelenő folytatásában kap választ az olvasó. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Császi Zsüliet (1988-)

Zeusz titkai

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 618 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Császi Zsüliet (1988-)
ISBN
9786156297211
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2022
Méret
202 o.
Kiadó
Smaragd K.
Cikkszám
3001075365

Darabszám