Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Lövétei Lázár László legújabb verseskötete Izraeltől Erdélyig, a Bibliától a jelenkori magyar irodalomig ível. A címből két dolog máris leszűrhető: Zákeus személye kiemelten fontos, illetve a fügefa, amelyre a vámszedő felmászott, hogy lássa Jézust. A verseskötet első felében egymástól független költeményeket olvashatunk, majd a második ciklusban kezd igazán kirajzolódni az az összefüggő narratíva, amely az egyes verseken keresztül Zákeust, az ő szolgáját, Tektónt, Keresztelő Jánost és Jézust összeköti. Lövétei verseit a természetközeliség, a fák és a természet tisztelete jellemzi, amelynek szerves része az azt szintén tisztelő ember. Ember nélkül a természetet nem lehet elképzelni, nélküle az valami embertelen vadon lenne. Az első ciklus tehát az Öt fa nevet kapta, míg a kötet nagyját kitevő rész a Zákeus fügefáját. A versekben Tektón a központi alak: Zákeus hellenisztikus műveltségű rabszolgája, aki bízik benne, hogy gazdája majd egyszer felszabadítja. Személyén keresztül ismerhetjük meg Jézus tanításait, a korabeli júdeai viszonyokat, valamint a Tóra fontosabb verseit.
Lövétei Lázár László (1972-)

Zákeus fügefája

Borító ár
2 990 Ft
Aktuális online ár
2 243 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Lövétei Lázár László (1972-)
ISBN
9786068994666, 9789634683988
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Méret
94, [2] o.
Kiadó
Kalligram
Cikkszám
3001080304
Alcím
versek

Darabszám