Weiner Leó (1886-1960) zeneszerzői pályája üstökösként ívelt fel a század első évtizedében; mint a késő romantikus tradíció folytatója, nagy sikereket is aratott (Szerenád, vonósnégyesek, hegedű-zongoraszonáták, Csongor és Tünde kísérőzene stb.), ám a század későbbi zenei fejlődésével nem kívánt lépést tartani, így óhatatlanul háttérbe szorult, Bartók és Kodály árnyékában maradt, egyre kevesebbet komponált. Évtizedeken át tanított kamarazenét a Zeneművészeti Főiskolán, végig ugyanabban a tanteremben, és talán pedagógiai munkássága az, amely máig a legnagyobb hatást gyakorolja: volt tanítványai, a világban szétszóródott magyar muzsikusok, karmesterek, szólisták és együttesek azonnal egymásra ismernek a közös szellem és tradíció révén.