Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A világhírű magyar-német-amerikai színész, Gerő Jenő (eredeti nevén Gärtner Sándor), akit a nagyközönség Szőke Szakáll néven is ismerhetett, 1954-ben Londonban jelentette meg önéletírását. A művet a magyar közönség sokáig nem ismerhette - egészen mostanáig. Rendkívül tanulságos és egyben szórakoztató írásról van szó. Megismerhetjük a szegény, nélkülözéssel teli gyerekkort: szülei korai halálát, a mindennapokat a kőbányai temető közelében bérelt lakásban, a zseniális Emma nénit, édesanyja nővérét, aki felnevelte őt és testvéreit, és rövidtávú üzleti próbálkozásaival valahogy mindig el tudta tartani a hét gyereket. Olvashatunk a kacagtató iskolai történetekről és persze arról, hogy lépett életében először színpadra, és adta elő az iskolai évzárón A kis gömböc című humoros verset, hatalmas sikert aratva. Olvashatunk tanulmányairól, arról, hogy egy évvel a középiskola befejezése előtt hogyan fogadta el egy közismert komikus az egyik szerzeményét, hogyan szerzett újságírói állást és veszítette el azt egyetlen nap alatt, hogyan kezdett kupléjeleneteket írni, miközben bankalkalmazottként dolgozott, és hogyan rúgták ki amiatt, hogy főnökét, Fekete urat beleírta legsikeresebb darabjába, A vonósnégyesbe. Szót ejt katonáskodásáról, az első világháborús frontélményekről, arról, hogy szerzett autogramot I. Ferenc Józseftől, valamint a háború után életútja meghatározó állomásaként a budapesti Royal Orfeumban eltöltött évekről. Szót ejt első filmjeiről, arról, hogyan került Németországba, milyen filmekben játszott, szerette meg a német közönség, és hogyan vezette a Boulevard Theatert. Rendkívül tanulságos egyetlen személyes találkozásának leírása Adolf Hitlerrel, A revizor című film bemutatója után, aki szemére vetette, nem szégyelli-e ezt a bárgyú filmet, majd a nácik erősödésének bemutatása, amelynek köszönhetően Hitler hatalomra kerülésekor szinte elmenekült Németországból. Olvashatunk az újabb bécsi és budapesti tartózkodásról, a zürichi időszakról, és arról, hogyan sikerült szeretett felesége, Kardos Anna Joe Paszternakkal való családi kapcsolata révén munkát találnia Hollywoodban. Az utolsó, terjedelmét tekintve legvékonyabb rész az amerikai éveket mutatja be: hollywoodi pályájának egyik első filmje, a Tavaszi parádé kulisszatitkait, amely megmutatta, hogyan skatulyázódhat be valaki az álomgyárban egy bizonyos karaktertípusba (innentől kezdve szinte csak a tokáját rázhatta), ír a nagyra tartott kollégákról, Deanna Durbintől Humphrey Bogarton keresztül Doris Day-ig, a fergeteges partikról, és arról a Hollywoodról, akit mindenki szidni szokott, ám ő szereti. A kötetet fekete-fehér fotómelléklet zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Szőke Szakáll (1884-1955)

Vonósnégyes Casablancában

Raktári szám: 9786155361258
Borító ár
2 980 Ft
Aktuális online ár
2 295 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szőke Szakáll (1884-1955)
ISBN
9786155361258
Egyéb szerzőség
Gálvölgyi Judit (1946-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
[2015]
Méret
253 o.
Kiadó
K.u.K. K.
Cikkszám
3000247893
Alcím
életem Ferenc József császár, Adolf Hitler és a Warner Brothers uralma alatt

Darabszám