Ladányi Mihály kétszeres József Attila-díjas költő méltánytalan, nem természetes halálának története ez a könyv, egyúttal élete utolsó tizennégy esztendejének – amelyet élettársaként vele töltöttem – krónikája, emlékeim tükrében. A megírása nagy bátorságot igényelt tőlem. Tőlem, aki semelyik hivatásos vagy félhivatásos erőszakszervezethez nem tartozom, nem tartoztam, valódi civil újságíró, többkötetes költő, könyvkiadói szerkesztő, Ladányi-élettárs, Ladányi-barát, Ladányi költői követője vagyok. Nagy bátorságot igényelt, hiszen mióta világ a világ, a civil újságírókat, költőket könnyűszerrel tehették tönkre és ölték meg hivatásos erőszakszervezetek. A könyv nemcsak Ladányi irodalomtörténet-írás számára nélkülözhetetlen, hiánypótló, csak általam megadható, még sehol nem publikált, hiányzó életrajzi adatait, még sehol nem publikált fotóit, utolsó tizennégy éve számos versének genealógiáját tartalmazza, hanem egyúttal akarva-akaratlan vádirat is a halálát okozó nem civilek – akiket végig e könyvben tetteseknek, elkövetőknek nevezek – ellen. A tettesek, az elkövetők erőszakszervezeteit nem nevezhetem meg, hiszen titkos tevékenységükből fakadóan nem hagyták ott a névjegyüket, szakszerűen titkolták a kilétüket. Sőt, idővel arról is meg akartak bizonyosodni, hogy ama tizennégy évben nem jegyeztem-e föl sorban egymás után az összes Ladányi-eseményt, mert ezt végigolvasva még a laikus civilek számára is kiviláglott volna, hogy erőszakszervezetek tettesei, elkövetői okozták Ladányi halálát, nem csupán véletlenek összjátéka.