„Sok mindennek sok éve már, / elkapkodta magát a kapkodás, / elhantolta magát az elmúlás, / a jövő a látatlanba szállt. / Hallod a baljós szárnysuhogást?” – írja Kövesdi Károly a Hazatalál című versében. Egy erős hangon szóló, súlyos szavú költő szavai ezek. A Visszakapott szavak olyan szerző legújabb kötete, aki viszonylag ritkán hallatja hangját, és nem azért ritkán, mert nem lenne mondandója, hanem azért, mert – és ennek is ezer oka van – a szavai, amelyekkel dolgozna, mintegy „eltűntek” a hétköznapjaiból, a versírás kiemelt pillanata mindenképpen ritkábban adatik meg a számára, mint kellene. Mondandója nagyon is van. Egyfajta csalódás, szomorúság árad ezekből a sorokból, amelyek itt sorakoznak a kötetben, sorakoznak, írom, mint a honvédők, akik védik a környezetünket, hiszen védekezés is ez a könyv egy olyan világban, ahol „Eljött a fekete katona. / Nem kopogtat, csak ránk rúgja az ajtót. / A küszöbön dobban sáros bocskora. / Ránk küldték ismét sírjukban is elátkozott gazok”. Az otthon védelme is ez a kötet, és a múlt megidézése, valamint az elmúlás feldolgozása is. Kövesdi Károly a személyes sorsát írta bele a legújabb kötetébe. És ez a sors nem csupán az övé. Sokkal inkább mindnyájunké.