G. István László hat ciklusból (A gyöngébb edény; A bukott ember; A másik ország; Sötétvirágzás; Felnőnek a színek; Barlangremény) álló verseskönyve a teremtés visszájának végtelenségét tárja fel olvasói előtt. E végtelenség a családi hagyományokat, az ember születésének, bukásának és halálának örök körforgását, valamint az isteni kegyelem mindennapi tapasztalatát egyaránt felöleli. Magabiztos verselővel van dolgunk: a József Attila-díjas költő neve nem ismeretlen a honi közönség előtt. A különböző költészeti formák és megszólalásmódok gazdag tárházát nyújtotta eddigi lírai életművében. A költeményeket a családtagokat megidézve az emlékezet módozatait tematizálják. A lírai én asszociatív módon építkező versvilágába helyezi szeretteit, hogy e lírai mikrokozmoszban ismét közel tudjon hozzájuk, vagy legalábbis felidézett alakjaikhoz kerülni. Metafizikai kérdések vegyülnek panteista módon a mindennapok rohanásában megélt istenélménnyel, miközben a lírai én szorongással és önváddal telt szólama megváltásért és szeretetért sóvárog. Kavargó álmai sötét képeket sodornak a verselő elé, aki egyedi és egyszeri életén keresztül az általánost és a végtelent is átéli.