Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A Klubrádión minden szombaton déltől megy Kadarkai Endre Világtalálkozó című műsora. Az adásban mindig két teljesen eltérő habitusú és értékrendű közismert embert ültet egy asztalhoz. Olyanokat, akiket valószínűleg máskülönben nem hozott volna össze az élet. Akiknek gyakran különbözik a hivatásuk, az értékrendjük, az életfelfogásuk – vagy lehet, hogy mégsem annyira? A riportert ugyanis nem annyira a különbségek, mint inkább a közös pontok érdeklik. Épp ezért az is gyakran előfordul a beszélgetésekben, hogy nemcsak a riporter kérdezi a két interjúalanyt, hanem sokszor ők is párbeszédbe elegyednek egymással. A most megjelenő kötetben az adásban elhangzott, hármas beszélgetések válogatása kapott helyet. Így beszélget a riporterrel és egymással gyökerekről, karrierről, fordulópontokról, sikerekről, veszteségekről, kudarcról, családról – egyebek mellett – Csányi Vilmos etológus és Ganxsta Zoli rapper, Kánya Kata színésznő és Lackfi János költő, Rost Andrea operaénekes és Bárdosi Sándor birkózó olimpikon, Péterfy-Novák Éva író és Kemény Dénes vízilabdaedző, Ambrus Attila egykori sportoló, egyben a „viszkis rabló” és Iványi Gábor lelkész, Bangó Margit nótaénekesnő és Medgyessy Péter közgazdász, volt miniszterelnök, Babarczy Eszter eszme- és művészettörténész és Csonka András színész-énekes, Apró Anna modell, cégvezető és Gárdos Péter filmrendező, Oláh Ibolya énekesnő és Szalay-Berzeviczy Attila közgazdász, fotóművész, Enyedi Ildikó filmrendező és Hrutka János egykori labdarúgó, szakkommentátor vagy Nádasdy Ádám nyelvész, költő és L. L. Junior rapper. Érdekfeszítő interjúk, melyet egy-egy portréfotó-páros vezet fel. Széles körben ajánlható beszerzésre. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Kadarkai Endre (1985-)

Világtalálkozó

Borító ár
4 999 Ft
Aktuális online ár
3 999 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kadarkai Endre (1985-)
ISBN
9789634796480
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021
Méret
385, [2] o.
Kiadó
Helikon
Cikkszám
3001063365
Alcím
interjúk

Darabszám