A félezer oldalas kötet értékes történeti forrás és könyvszenzáció egyszerre, mert Nagy Imre volt miniszterelnök életének autentikus dokumentuma. Nagy Imre 1957-ben, romániai fogva tartása idején kezdett bele önéletrajza (Viharos emberöltő) megírásába; ebben szegényparaszti származását is fölidézve emlékezett élete első szakaszára, 1918. elejéig jutva el az időben. Bemutatta családját, fölidézte kaposvári gyermekkorát, iskolaéveit, a cselédek nehéz sorsát. Életében 1914. decembere hozott fordulatot, amikor besorozták, és rövid idő múltán az olasz frontra került, itt ismerte meg a háború borzalmait, amelyről szinte szépírói elevenséggel írt. 1916. nyarán az orosz frontra vezényelték géppuskás századával, itt sebesült meg és került hadifogságba, amelyről kiemelte, hogy a körülményekhez képest emberségesen bántak velük az oroszok. Vallomásos, epikus irályú emlékezése ott szakadt meg, amikor beszámolt a bolsevik forradalom hadifoglyokra gyakorolt hatásáról, ami kezdetben az élelmezés leromlását jelentette. A kiadvány mintegy ötödfélszáz oldalas második része unokája, Jánosi Katalin műve (Elejétől a végéig). A biográfia 17 kronológiai rendű fejezete tüzetes fölidézése Nagy Imre életútjának a „somogyországi gyökerektől” az 1945 utáni politikai szerepvállaláson át a kivégzéséig, illetve 1989. évi újra temetéséig. Az életrajzi mozzanatok tűpontos elősorolása mellett a szerző nem kerüli meg az életút vitatható, ellentmondásos, „kényes” kérdéseit sem. Úgy tartja, nagyapja inkább szociáldemokrata, semmint kommunista volt, mert „hiányzott belőle a politikai »gyilkos ösztön«”. Másik – politikai szempontból fölróható – gyöngesége az volt, hogy mindig kimondta azt, amit gondolt. János Katalin hullámvasúthoz hasonlítja nagyapja 1945. utáni pályáját, mert egyfelől földosztó miniszter volt, másfelől a parasztságot megnyomorító beszolgáltatási rendszer vezetője, a Rákosi-korszak parlamentjének elnöke, illetve a forradalom miniszterelnöke. A szerző részletesen szól a Sztálin halála utáni „új szakasz reményéről”, és még aprólékosabban az 1956-os forradalom heteiről, illetve a „tragikus végkifejletről”. Voltaképp mindkét írásmű személyes nézőpontú, de tárgyilagos hangnemű és történetileg forrásértékű szöveg, és mindkettő egészen közeli és árnyalt portrét ad Nagy Imréről, a politikusról, emberi alkatáról, gondolkodásáról, jelleméről, miközben fölidéződik pályájának valamennyi, magyarázatokkal, értelmezésekkel kísért részlete. Az archív fotókkal illusztrált, Nagy Gáspár Láthatatlan kőre véstem című versével záródó kiadvány történelmi állományrészek fontos darabja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"