Hat esztendő elteltével jelentkezik ismét verseskötettel Tábor Ádám: a műben a 2009 óta eltelt időszak alatt született költeményekből válogatott. A cím - ahogy maga is elmondja a fülszövegben - tematikusan kapcsolódik korábban megjelent "kert- és vérmezei" ciklusaihoz, annak egyfajta átfedéséből alkotva meg a "versmezőt", s ezek köszönnek vissza közvetve-közvetlenül aztán fejezetcímeiből is (Városmező; Verskert). Ez az áthallásos tendencia jellemzi a kollekció teljes anyagát, amelynek fő motívuma a tér: a konkrét urbánus és/vagy természeti környezet, a társadalmi és politikai éra, amiben létezünk, lelkiállapotaink és szellemi kiterjedésünk, ami meghatározza életminőségünket. Ezek a síkok pedig nem választhatóak el egymástól: "Utolsó későnyári nap / a Vérmezőn piros padon / kihajt az avar közül / egy későnyári mozgalom (...) e városban a helyemet / úgyis csak itt találhatom / itt fejezték le az első magyar / köztársasági mozgalom // vezetőit szent hely ez / írom a piros padon / s ha lehullnak levelek fejek / sétám a végső mozgalom" (Későnyári) Ugyanakkor a fajsúlyosabb témák és hangulatok mellett bőven akad könnyedség és - formai, tartalmi - játékosság is a versekben, meg gyakran (ön)irónia: "A Vérmezőre jövök ki pihenni. / Mert ez a legközelebbi zöld. Ennyi" (Mert). Az összesen hét ciklusból összeálló, sokszínű, ugyanakkor stilárisan mégis egységes, harmonikus képet mutató kötet a kortárs magyar líra élvonalába tartozik, s így minden művelt, lírát kóstolgatni vágyó olvasónak ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"