Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A szlovákiai Zólyom város közelében található Végles várának kies romja. Az egykori királyi várat Matunák Mihály, a múlt századforduló lelkiismeretes helytörténésze még teljes pompájában láthatta, hiszen az épület csak a második világháborús harcokban ment tönkre. A vár történetét összefoglaló munkája először a Garamvidéke című hetilapban jelent meg folytatásokban, majd 1904-ben könyv alakjában a breznóbányai Kreisler József kiadásában. A szerző a korabeli irodalmat és a számára elérhető levéltári dokumentumokat (elsősorban a felvidéki bányavárosok iratait) egyaránt felhasználva állította össze az erősség krónikáját a kezdetektől a 19. század végéig. Megállapítása szerint a hegyen az első várat a keresztes lovagok építették, majd a 14. században, az Anjouk idején kerül királyi kézbe. A török időkben Buda 1540-es eleste után a végvár vonal része lesz, de így sem tudja megakadályozni, hogy a török folyamatosan rettegésben tartsa a vidéket. A szerző könyvéből szinte napról napra követhetjük végig ezeknek a viszontagságos napoknak a krónikáját, elsősorban a bányavárosok közötti levélváltások nyomán. A 17-18. században fordulóján még Thököly Imre és a kurucok többször elfoglalják várat, majd nyugodalmas évtizedek jönnek, az Esterházyak uradalmi központja lesz, végül 1870-ben az 1848-as honvédezredes, Nemeskéri Kiss Miklós tulajdonába kerül. A kor színvonalán álló alapos helytörténeti munka ezúttal reprint formában jelenik meg. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Matunák Mihály (1866-1932)

Véghles vára

Aktuális online ár
1 703 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Matunák Mihály (1866-1932)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2012
Méret
21 cm
Kiadó
Históriaantik Könyvesház K.
Cikkszám
3000250761

Darabszám